FELE/MÁS
KÍVÜLRŐL :
Vad szenvedélyem,
mint tornádó,
seper el mindent, ha hagyom.
Trombitavirág bujasága,
éjszakáig várat magára, ha nem fojtom el.
Dübőrgő nőiségem
féktelen lángja gyúlik éjjel,
s világít, mint örök gyertyafény.
Lázadásra készül!
Mint börtönbe zárt madár, szabadságot vágy s
kitörésre vár, mint megvadult bika.
Kéjes vágy, perzselő szép szavak,
erősen mámoros éjjel,
elfojtott erotika, buja illat,
elfajzott gyomok, pókháló szövedék.
Én vagyok- kívülről.
BELÜLRŐL:
Csendesen megbújó, szunnyadó mag
törékeny, lehelet-porcelán kagyló,
picsiny, kulcsra zárt csigaház
meztelen igazság, néma vallomás.
Nagy világban,
zajos utakon
ugrándozok,
egyedül...
a sárga macskaköveken.
kipp-kopp! hallik:
félek Egyedül!
A vállamon ülő angyal rebegte fülembe,
titkon, hogy ne hallja senki:
Te létezel...!
Nekem... Valahol...
Félek!... Szédít a tudat!
Rohanok
kipp-kopp, hallik: nem vagy egyedül!
Zaklatott sóvárgás,
vad hajsza:
Félek!...
Erőtlen térdre rogyok előtted,
a levegőt kapkopva széttárom kezem:
Ölelj magadhoz!
Hadd bújjak öledbe s megnyugszom, mint anyja ölében
pihegve elalvó zokogó kisgyermek
ölelj magadhoz s fogadj be, mint elvetett magot fogadó fekete anyaföld!
